Sebkezelés

Hámosítás

A sebgyógyulás folyamata három szakaszra osztható. Az első stádiumban, mely a sérülést követő 2-3 napig tart a gyulladás jelei dominálnak.  A fő tünetek a bőrpír, a duzzanat, a melegség és az érzékenység. Az immunrendszer megkezdi a sejttörmelék és a baktériumok eltüntetését, a véralvadási rendszer hatására pedig alvadék tölti ki a sebet.

A második, úgynevezett proliferatiós szakasz a sebzést követő 4-7. napon zajlik. E szakaszban alakul ki az a sejtekből és rostokból álló szövet, amely megteremti a hámosodás feltételeit.

A harmadik, reparációs vagy hegesedési szak a 8. nap tájékán kezdődik. Attól függően, hogy több vagy kevesebb kollagénrost alkotja, a heg kiemelkedőbb vagy besüllyedtebb lehet. Az idő múlásával a rostok összehúzódása a heg kisebbedését és terhelhetőségének fokozódását eredményezi. A folyamat a hámosodással fejeződik be.

A sebgyógyulás természetes lefolyása során tehát gyulladással, a szövettörmelék eltakarításával, majd granulációs szövet képződésével és hámosodással találkozunk. A sebgyógyulás valamennyi folyamatát egyetlen hatóanyag sem tudja egyszerre befolyásolni, a különböző hatóanyagok kombinációja azonban nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egészséges hámréteg mielőbb kialakuljon.

A pancreas-kivonatokban található emésztőenzimek helyileg alkalmazva segítenek a sebek gyógyulásában azáltal, hogy az elhalt szövetek, szövettörmelékek emésztésével a sebtisztulás folyamatát támogatják.

Az ergokalciferol (D2-vitamin) elősegíti a bőr felső rétege sejtjeinek növekedését, differenciálódását, szabályozza a hámképződést.

Az A-vitaminnal és származékaival történő helyi kezelés elősegíti az egészséges granulációs szövet kialakulását és a hámosodást, ami hozzájárul a gyorsabb és tökéletesebb sebgyógyuláshoz.

A cink-oxid hatására a gyulladt nyálkahártya vagy bőr felszínén a fehérjék kicsapódásával vékony, szárító hatású hártya képződik, a mélyebb rétegbe kerülő csekély mennyiség pedig csökkenti a kollagénrostok vízmegkötő képességét, ezáltal csökken a váladékképződés, a gyulladás és a fájdalom. A bőrregenerációt azzal segíti elő, hogy a képződött, szárító hatású hártyával leváló beteg hámsejteket egészségesek pótolják.

Források:

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!