A Neogranormon – Generációk kenőcse

A debreceni gyógyszergyártás több mint 100 éves múltra tekint vissza. Az első lépést az jelentette, amikor 1912-ben, Rex Ferenc gyógyszerész két társával engedélyt kért és kapott gyógyszerárú készítésére. A később gyárrá fejlődött társas cég 1932-ben dobta piacra a sikertermékké vált Neogranormon kenőcsöt.

A hatósági gyógyszerellenőrzés feladatkörét ekkor még az 1925-ben létesített Országos Közegészségügyi Intézet „Chemiai osztálya” végezte. Egy évre rá az intézet munkatársai – világviszonylatban is úttörő módon – elindították Magyarországon a gyári gyógyszerkészítmények kötelező törzskönyvezését. A Neogranormon kenőcs az elsők között, 1933. március 17-én kapott törzskönyvi engedélyt. A hatóság nem tétlenkedett, az első év végére már 1652 gyógyszerkészítményt regisztráltak. Ma a Neogranormon kenőcs mellett további 12 olyan gyógyszer van forgalomban, amely 1933-ban kapott törzskönyvi engedélyt Magyarországon.

A páratlan összetételű, eredeti magyar fejlesztésű terméket 1951-től a Debreceni Gyógyszergyár, 1960-tól annak jogutódja a Biogal, ma pedig TEVA Gyógyszergyár Zrt. állítja elő.

Minek köszönhető a Neogranormon kenőcs sikere?

A Neogranormon kenőcs ergokalciferolt, A-vitamint, pankreász-port és cink-oxidot tartalmaz. A készítmény összetevőinek hatásáról honlapunk külön fejezetében részletesen is olvashat. (linkelés lehetősége)

A Neogranormon kenőcs hatóanyagai a hámosodást és a sebgyógyulást különböző támadáspontokon befolyásolják kedvezően, ezáltal az egyes komponensek hatásai egymást kiegészítik és támogatják.  A komplex összetételű készítmény védi a hámsejteket, így az egészséges hámréteget és elősegíti a hámsérülések gyógyulását.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a törzskönyvezett készítményeket rendszeresen felülvizsgálja. Állásfoglalása a Neogranormon kenőcs alkalmazásával kapcsolatban ma a következő: „Összetevőinek komplex hatása révén védi a hámsejteket, így az egészséges hámréteget is. Sarjadzást és bőrregenerációt elősegítő hatása következtében fokozza a bőr ellenállását a fertőzésekkel szemben, elősegíti a hámsérülések gyógyulását.”

Mit jelent ez a felhasználók számára? Életünkben számos olyan helyzet adódik, amikor segíteni kell a hámréteg regenerálódását. Gondoljunk elsőként a vakációra, amikor játék vagy sportolás gyakran végződik kisebb sérüléssel, horzsolással. Bárki könnyen eldöntheti, igényel-e a sérülés orvosi vizsgálatot vagy beavatkozást. Amennyiben nem, akkor is szeretnénk, ha a kellemetlen bőrtünet mielőbb begyógyulna. Azok sem érezhetik magukat biztonságban, akik ki sem mozdulnak a lakásból. Főzés, vasalás, barkácsolás, de akár borotválkozás közben is bármikor előadódhat olyan kisebb „baleset”, amikor joggal kérdezhetjük: Van itthon Neogranormon?

A Neogranormont sokan babakenőcsként emlegették a pelenka-dermatitiszben való alkalmazhatósága miatt. A kismamák szintén előszeretettel alkalmazzák a szoptatás alatt berepedezett emlőbimbó kezelésére. Mások szerint a hosszú, nehezen kimondható név miatt a Neogranormon inkább a bölcsek kenőcse.

Komplex összetétele és széles körű alkalmazhatósága miatt a Neogranormon inkább mindenki kenőcse. Érdemes tehát otthon, a házi patikában tartani egy tubussal, hogy amikor szükséges, mindig kéznél legyen.

Források:

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!