• Alkalmazási területek

A horzsolások

Orvosi értelemben a felületes bőrsérülés két elváltozást takar. Amikor az anyaghiány csak a hám rétegeire terjed ki, hámfoszlásról beszélünk, amennyiben a sérülés ennél kissé mélyebbre terjed, az elváltozás neve hámhorzsolás.

Orvosi értelemben a felületes bőrsérülés két elváltozást takar. Amikor az anyaghiány csak a hám rétegeire terjed ki, hámfoszlásról beszélünk, amennyiben a sérülés ennél kissé mélyebbre terjed, az elváltozás neve hám horzsolás.

Hámfoszlással, más néven erózióval találkozunk például akkor, amikor a vadonatúj cipő hólyagot tör a sarkunkra és a hólyag felszíne leválik. Az elváltozás a mélyebb bőrrétegeket nem érinti, és jó esély van arra, hogy heg nélkül gyógyuljon. Hólyagos bőrelváltozás azonban betegségek következtében is kialakulhat. Ilyen kórképek például a bárányhimlő vagy az övsömör. Amennyiben hólyagokat elvakarjuk és felülfertőződés következik be, ilyenkor is előfordulhat, hogy a gyógyulást követően kis heg marad hátra. Hámfoszlás esetén is ügyelni kell arra, hogy a megfelelő sebgyógyulás feltételeit megteremtsük.

Amennyiben a hámhiány az alatta fekvő, úgynevezett papilláris kötőszövetet is érinti, az elváltozás neve hám horzsolás vagy exkoriáció. Hám horzsolást számos körülmény előidézhet egy salakos pályán végrehajtott becsúszó szereléstől a nyári rovarcsípések túlzott vakargatásáig. Az exkoriáció pszichiártiai kórképek kísérő jelenségeként is felléphet, melynek kivizsgálása és ellátása szakorvos feladata.

Ha a horzsolás az irhát is eléri, az itt futó idegeknek és ereknek „köszönhetően” általában fájdalmat érzünk és gyakran szivárgó vérzés társul hozzá. Az ellátás során a legtöbbször fájdalomcsillapításra nincs szükség és a vérzés is önmagától megáll, a megfelelő sebgyógyulás érdekében azonban a sebtisztítás, a fertőtlenítés és a hámosítás szabályait be kell tartani.

A korai hozzátáplálásról igazolódott, hogy emésztőszervi panaszok forrása lehet, tehát a helyesen táplált baba a fogzás kezdetekor még szopik, esetleg tápszert kap. Később, amikor már szilárd táplálék is szerepel az étrendben, új fog megjelenésekor inkább a pépes állagú, könnyen lenyelhető táplálékot részesítsük előnyben. Kerülendő a savas táplálék és ne ilyenkor gondoljunk új ízek bevezetésére.

Források:

Maródi László: Gyermekgyógyászat, Medicina Könyvkiadó Zrt, 2013./
Characterization of Diaper Dermatitis in the United States

Ajánlott termékek

Neogranormon kenőcs

vény nélkül kapható gyógyszer